Zöldülő MSZP, azaz újabb ideológiaváltás helyi szinten

A Lehet Más a Politika miskolci helyi csoportja örül annak, hogy az MSZP helyi vezetősége is felismerte a zöld gondolat jelentőségét, szükségszerűségét. Rájött arra, hogy a zöld milyen trendi szín. Ugyanakkor fontosnak érezzük megjegyezni, hogy a zöld gondolat a 21. század elején felértékelődött, hiszen a globális klímaváltozás elleni harc, a helyi termékek, termelők helyzetbe hozása mind-mind a zöld gondolat egyik fontos szegmense. Ugyanakkor az LMP számára ugyanolyan fontosak a mélyszegénységben élők, a hátrányos helyzetűek is.

Tehát értetlenül állunk az MSZP arculatváltása előtt, amely azt próbálja meg elhitetni, hogy számukra is ugyanolyan fontosak ezek az értékek, holott az elmúlt 8 esztendőben anyagilag tönkretették a várost, az elmúlt években 20%-ra emelkedett a munkanélküliség, családok kerültek nagyon nehéz helyzetbe. Intézkedésiekkel pedig nem a helyben élőket segítették, hanem a saját párttársaikat. (ld. Misek-ügy)

A színek és a formák tehát nem állnak összhangban az MSZP valódi tartalmával! A zöld szín nehezen összeegyeztethető, az utóbbi időben megszaporodó fakivágásokkal a városban. Ezért a Lehet Más a Politika helyi csoportja felszólítja a helyi MSZP vezetőit, hogy valljanak színt, mitől lett az utóbbi 20 évben megszokott vörös megjelenésük, hírtelen zöld? Vállalják fel a tőlük megszokott szegfűt, amely az elmúlt 8 év városvezetésének is a szimbóluma volt. Elvárjuk, hogy kérjenek bocsánatot mindenkitől, akiket nehéz helyzetbe hoztak. Eljött az ideje annak, hogy visszavonuljanak, és teret engedjenek  a helyi politikai élet megtisztulásának!

Felhívjuk a választók figyelmét arra, hogy ne hagyják megtéveszteni magukat ilyen vizuális trükkökkel! Az MSZP színt váltott, de az igazi tartalmat nem tudták megváltoztatni! A megújulás nem itt kezdődik! Bízunk abban, hogy az LMP szavazói meg tudják különböztetni az igazi zöldet, a divat zöldtől!

A Lehet Más a Politika miskolci helyi csoportja 

Miskolc, 2010. aug. 17.

Kapcsolat:
Emődi Zoltán 06-70-291-99-90
Subicz Róbert 06-30-41-42-524