Wágner-Lakatos Tamás vagyok. Miskolcon, 1974 őszén láttam meg a napvilágot. Rácz Ádám utcában kezdtem felcseperedni, majd hosszabb időre avasi gyerek lettem. Általános iskola alatt az MVSC-ben cselgáncsoztam. Középiskolát a Kós Károly építőipariban végeztem, mely éveim alatt az Ifjú Szocialisták Társulásának meghatározó tagja voltam. ’95-ben kezdtem felsőoktatási tanulmányaimat Szegeden: szociális munkás, majd pedagógia szakon. Szociális munkásként ’99-ben, nevelőtanárként 2001-ben diplomáztam. 2003/06 között a pécsi egyetemen romológus szakon végeztem. Budapesten hajléktalan ellátásban utcai szociális munkás és éjjeli menhely-vezető, 2000-től Csepelen a Burattinó Iskola és Gyermekotthonban tanár és szociális munkás voltam. 2003-ban költöztem vissza Miskolcra: a Polgármesteri Hivatalban cigány referensként dolgoztam. 2005/08 között a Tér Kép Egyesület uniós programjainak megvalósítójaként dolgoztam. 2006-tól szakértői feladatokat látok el: ENSZ Cserehát Program, pályázat-értékelés, anti-szegregáció, közoktatási esélyegyenlőség. 2008-tól Szalonnán projekt-menedzserként dolgozom, többek közt telep-felszámolás programban.
Az ország fontos kincse Diósgyőr, történelmi érték. DVTK szurkolóként is, az Andrássy utca a városrész központja. Úgy vélem, jelenleg nem kapja meg azt a figyelmet, amit érdemelne. Egyre inkább szűkülnek a zöld területek, gyerekek számára játéklehetőséget adó terek. A társas- és családi-házas övezeteiben élő lakosság érdeke a szegregált részek kirekesztettségének csökkentése, ezáltal a norma rendszer kialakítása, az egészséges egymással élés megteremtése.
A „rendszerváltás” gyermekeként emlékszem Kádár és Losonczi elvtársakra, a taxis blokád során csillogó szemű középiskolásként fogalmazhattam meg kérdéseimet. ’80-as években „csibész-gyerekként”, a ’90-es évektől „forrongó-fiatalként” tapasztaltam meg a világot, és köteleztem el magam az emberi jogok és az esélyegyenlőség mellett. Hétvégenként Szegedről jártam haza, hogy kiáltsam a szép bükki térbe: „Állé, állé nem érdekel más, csak a Diósgyőr”! Lokálpatriótaként jártam be az országot, hogy minél többet tanulva hazaköltözve, Miskolcért dolgozhassak. Főiskolás éveim alatt a kiskundorozsmai cigánytelepen önkéntesként ébredtem rá, mit jelent elkülönülten élni. ’97-ben Miskolcon interjúkat készítettem munkanélkülivé vált családokkal: megismerhettem sorosokat, küzdelmeket, miként próbálják fenntartani családjaikat. Szűk három éves önkormányzati munkám elején, már 2003-ban jeleztem a városvezetés felé Lyukó-völgy helyzetét, de nem történt semmi! Segítettem a családok ügyeinek rendezésében, pl. Szondyn, Hatodik utcában, lyukóban, perecesi kolóniában. Voltak eredmények: kilakoltatások megakadályozása, „önkényes lakáshasználó” helyzet rendezése, családok bérlakáshoz juttatása, Szondyn társasház építése. Hivatali munkám során csalódás volt, hogy a „bürokrácia bilincsében” a politikai érdekek miatt nem figyelnek a ’kisemberek’ valós hétköznapi problémáira.
Nem érdekcsoportokat képviselek: hétköznapi embernek tarom magam, nem politikusnak. Alapvetően baloldali gondolkodású vagyok, elhivatott a közösségi szolidaritásért, a társadalmi csoportok közti távolság csökkentésért. Képviselő-jelöltséget azért vállaltam, mert hiszek a helyi közösség megújuló erejében! Hiszem, hogy Lehet Más a Politika!
Stresszes életünkben szűkülnek a baráti kapcsolatok, a fiatalok előtt nincs jövőkép, nem tudják mihez kezdjenek. A társadalom egyre ridegebb, előítélet és gyűlölet vezeti le a feszültségeket, miközben a hétköznapi élményeket, apró örömöket nem értékelni. Hiszem, hogy tudunk közösen változtatni, képviselőként ezért szeretnék dolgozni. Nem ígérek „kolbászból-kerítést”, viszont biztos, hogy amennyiben felhatalmaznak képviseletükkel más lesz a politika, más lesz a leszakadó település-részek és lakosságának önkormányzati érdekképviselete, és a DVTK.