Egy évvel ezelőtt, a Lehman Brothers globális pénzügyi társaság csődjével kapott nyilvánosságot és uralta el majdnem napjainkig a médiát a „globális pénzügyi válság”. Nagy világgazdasági válságról is beszéltek, hasonlították és hasonlítják a korábbi gazdasági megrázkódtatásokhoz, kiemelve, hogy ez más, mint a többi. Mesés vagyonok, óriási pénzösszegek „tűntek el”, a folyamat valamilyen formában az egész világot megérintette. Rengeteg korábbi pénzügyi és gazdaságpolitikai baklövést lehetett szépen elfedni a „válsággal”, láthattuk, hogyan segített hozzá pártokat és politikusokat a hatalom ideiglenes megtartásához a hazai politikában. De mi is került igazában válságba? Naponta több százezer ember játszik egy olyan virtuális Monopoly-t, ahol változatos eszközökkel arra törekednek, hogy a többi játékos által birtokolt pénzből minél többet a saját számlájukra vigyenek át. Igazi, szenvedélyes játék ez, csak sajnos a következmények valóságosak. A globális pénzjátszma már nem az értéktőzsdék oszlopai alatt zajlik, hanem a virtuális világban. A pénz akkor szakadt el teljesen az általa képviselt értéktől, amikor az USA kormánya 1971-ben bejelentette, hogy többé nem váltják át a dollárt aranyra. A valuták értéke mindössze azon a kölcsönös várakozáson alapul, hogy a többiek elfogadják valódi termékek és szolgáltatások ellenértékeként. A számítógépek térhódítása és a globalizáció a világ pénzpiacait egyetlen globális rendszerré kötötte össze, melyben már szinte valódi pénz sem áramlik, csak számok képviselik a gazdasági erőt. A kisbefektetők tömegei ma már leginkább befektetési alapokon keresztül vesznek részt az értéktőzsdei műveletekben, a bankok és a nyugdíjalapok hasonlóképpen fektetik be a tőkéjüket. A befektetési alapok versenye kizárólag a megtérülésen alapszik, ezért az alapkezelők akár naponta is változtatják az általuk birtokolt értékpapírok összetételét. A számítógép mellett ülve a világ bármely pontján azonnal el lehet indítani egy tranzakciót, napjainkra szinte már emberi beavatkozás nélkül is elvégzik a számítógépes programok a leggyorsabban megtérülő befektetések kiválasztását. A számítógépnek mindegy, hogy hol és milyen részvénycsomagot vesz, bébiételt gyárt-e a cég vagy atombombát. A pénzügyi műveletek egyetlen célja a profitszerzés, ami már nem tudja „bevárni” a termelő beruházások jövedelmezővé válását, így elfordul azoktól a virtuális pénzteremtés irányába. Sokféle pénzügyi művelet alkalmas arra, hogy virtuális pénzt hozzon létre, ami tovább gyarapszik, a legismertebb ezek közül a tőzsdei árfolyam-mozgás és a banki hitelezés. Az elmúlt években ez a folyamat felgyorsult, a virtuális pénzteremtés olyan ütemet vett föl, amit már nem bírt el a globális pénzügyi rendszer sem. A 2008-as összeomlás „alapjaiban rendítette meg a világgazdaságot”, jóllehet csak kipukkadt egy óriási pénzügyi lufi. A pár évvel ezelőtti Dotcom-pánikhoz hasonlóan itt sem történt semmi egyéb, mint hogy egy mesterségesen felfújt, túlértékelt virtuális rendszer szétesett. Kiderült, hogy a király meztelen! A hatalmas pénzügyi rendszer mögött nincs valós érték. A globális pénzügyi rendszer haszonélvezői azonban farkast kiáltottak, és hatalmas veszteségeikre hivatkozva megbénították a valóságos gazdasági rendszerek működését is, minimálisra csökkentve a bankok egymás közötti hitelezését és a cégek részére kínált források kiáramlását. A politika természetesen a bankok segítségére sietett, óriási tőkeinjekciókat ígérve és adva, de valójában szükség volt erre? Csak egy hazai adalék. A HVG 2009. augusztus eleji elemzésében megállapította, hogy az összes Magyarországon működő bank jelentős nyereséggel zárta az első félévet. Nem változott észrevehetően a banki termékek és szolgáltatások marketingje a médiában, nem volt komoly elbocsátás a pénzügyi szférában, a legtöbb pénzintézet a nullára csökkent svájci jegybanki alapkamat ellenére nem csökkentette a frankhitelei kamatát. Milyen pénzügyi válságról is beszélünk? A magyar gazdaság nehéz helyzetben van, ez tény. A „válságkezelő kormány” próbálkozik, menteni próbálja a menthetőt, de az elmúlt hetekben elkezdett sikerpropagandája, főként a forintárfolyam stabilizálása nem igazán megalapozott. A világ pénzpiacain a magánkézben lévő pénzügyi intézmények által kezelt tőke nagysága sokszorosa a jegybankok devizatartalékainak. A kamatlábak és a devizaárfolyamok kézbentartására tett kísérletek önmagukban eredménytelenek, ha a származékos értékpapírokkal bűvészkedő és a valuták árfolyamváltozásaira spekuláló „forró tőke” elindul. A hatalmas pénztömegek piacok közötti gyors megmozgatásának lehetősége olyan fegyver a spekulánsok kezében, amit a kormányzatok nem tudnak kivédeni, számos példát láthattunk erre az elmúlt években. A viszonylagos nyugalmat a forint háza táján ezért túlzás a kormányzati politika sikerének elkönyvelni. Hogy mi lesz a globális pénzügyi rendszerrel, ha „helyreáll a rend”, az nagyjából sejthető. Az amerikai elnök, és más vezetők nyilatkozatai a nagyobb ellenőrzésről a pénzügyi szakértők szerint csak látszatintézkedések, arra jók, hogy megnyugtassák a közvéleményt. Rajtunk múlik, hogy tegyünk a változásért, hogy az értékektől és az emberektől elszakadt, ellenőrizetlenül burjánzó globális rendszer átalakuljon.