A tények: a miskolci és a B.-A.-Z. megyei önkormányzat a katasztrofális helyzetben lévő, bő ezer milliárd forintnyi adósággal küszködő egész magyar önkormányzati rendszernek is két, végletekig legatyásított része.
A Magyar Államkincstár 2008-as adatai szerint például a FIDESZ vezette megyei önkormányzat úgy játszotta ki a törvényt, (mely szerint az illető önkormányzat hitelei nem haladhatják meg a rövid lejáratú hitelekkel csökkentett bevételek 70%-át) hogy igazi hazardőr módjára, jó kilenc milliárd forint értékben, kötvényt bocsátott ki. Így jutván szabad felhasználású hitelhez. Ez az irdatlan mennyiségű kötelezettség vállalás az ötödik legnagyobb értékű volt, a települési önkormányzatokat is ide számítva. A 19 megyei önkormányzatból pedig csak egyetlen egy merészelt ekkora mértékű eladósodást vállalni, mint a miénk. Tették mindezt „hivatott” vezetőink a B.-A.-Z. megyei önkormányzatnál úgy, hogy egyébként alig rendelkeznek saját bevétellel.
A visszafizetések garmadája 2011-ben kezdődik.
Ugyan miből?
Nos, például ezért kellett mennie az elképesztően gazdálkodó eddigi FIDESZ-es vezetésnek. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei LMP pedig ezért mondja:
2010. októberétől felelős megyei politikai vezetést, felelős megyei gazdálkodást!
A B.-A.-Z. megyei gazdasági és hitel katasztrófánál már csak a miskolci a súlyosabb.
Itt a nyolc esztendős szocialista gazdálkodás eredményeképpen sajnos már azt sem lehet tudni, hogy pontosan mennyi is a város adósságállománya. A Progresszív Intézet a napokban 24 milliárd forintról írt, ám a városi közgyűlésben rendszeresen 40(!) milliárd forintnyi tartozást emlegetnek akkor, ha ide számítódnak az önkormányzati cégek kötelezettség vállalásai is. Jellemző az is, hogy a fent megnevezett intézet Miskolc város működésének átláthatóságát majdnem négyszer rosszabbnak minősítette mint Debrecenét.
Többek között ez az oka annak, hogy a miskolci LMP szocialista közéleti sumákolásról, korrupciógyanús ügyletekről, nemtelen összefonódásokról beszél.
2010. októberétől Miskolcon is felelős politizálást, felelős gazdálkodást követel a Lehet Más a Politika.