Ne a gyermekeink életesélyein spóroljon a kormány!

gyerekA Lehet Más a Politika(LMP) határozottan ellenzi az „egy család, egy segély” elv bevezetését az új költségvetés tervezetében, mert ezzel a kormány mintegy 35 ezer családot hozna a jelenleginél is nehezebb helyzetbe a gazdasági válság kellős közepén. Amint arra Ferge Zsuzsa, a Gyerekszegénység Elleni Nemzeti Program szülőanyja rámutatott, a munkanélküli ellátások megkurtítása gyakorlatilag semmissé tenné a gyermekszegénység visszaszorítása érdekében tett korábbi erőfeszítéseket. Meggyőződésünk, hogy az ily módon megspórolt 12 milliárd forint nem arányos azokkal az anyagi nehézségekkel, melyeket a tervezett intézkedés a munkanélküliség által sújtott családokra róna. Az országok segélyezési rendszere, illetve az elesettek, munkanélküliek, szegények támogatására kidolgozott intézkedések mélyen az adott ország/kormány politikai kultúrájából gyökereznek. Úgy tűnik, a kormány a válságkezelést további válságok generálásával képzeli el, miután az elvonásokkal párhuzamosan nem kínál semmifajta segítséget az alternatív jövedelemforrások megteremtéséhez. A segély megvonása nem jár majd a munkába állás növekedésével és a szegénységből való önálló kilábalásra se tud így ösztönözni. A „szegények bankja,” azaz a szociális mikro hitelek folyósítása, amely tavaly júliusban államtitkári szintű ígéret volt, mára csak hitelét vesztett, gazdátlan ötlet maradt. Az út a munkába program nem más, mint a közmunka programok átirata; a munkavállalók pár hónap után újra az utcán találják magukat.