február 2012

Az LMP XVII. kongresszusának döntései

1. A párt Szél Bernadettet jelölte Kaufer Virág utódjául

2. A kongresszus határozata az LMP részvételéről az Ellenzéki Kerekasztalban:

Az LMP nem vesz részt az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. Az LMP a programját azokkal a civil és szakmai szervezettekkel, parlamenten kívüli mozgalmakkal, pártokkal kívánja megvitatni, amelyek maguk is tiszta lappal igyekeznek hozzájárulni az országunk megújulásához, és az Orbán-kormány kritikája mellett, hozzánk hasonlóan, napirenden akarják tartani a hozzá vezető út kritikáját is.

3. A kongresszus politikai állásfoglalása az LMP szövetségesi politikájáról:

Az LMP a soron következő parlamenti választáson nem köt semmilyen választási együttműködésre vonatkozó megállapodást a parlament jelenlegi pártjaival. Olyan politikai erőkkel tudjuk elképzelni az együttműködést, akik maguk is tiszta lappal igyekeznek hozzájárulni az országunk megújulásához.

Jávor Benedek az emberek közé szeretné vinni a politikát

Jávor Benedek a Parlamentből az utcára, az emberek közé szeretné kivinni a politikát – ezt az LMP vasárnap megválasztott új frakcióvezetője mondta el a párt kongresszusa közben tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus azt mondta: nagyobb hangsúlyt akarnak fektetni a parlamenten kívüli eszközökre, mert úgy látják, hogy a kormány „gyakorlatilag formálissá tette” az Országházban végzett munkát.

Az úgynevezett Új ellenállás keretében az LMP közvetlen kapcsolatot akar létrehozni a választókkal, és olyan tömegtámogatást szeretne teremteni, amely képessé teszi a pártot, illetve az ellenzéket arra, hogy 2014-ben leváltsák az Orbán-kormányt. Hangsúlyozta: mobilizálni kell azt a több mint négymillió szavazót, akik jelenleg egyik parlamenti pártot sem támogatják, ezért az LMP nekik akar alternatívát felkínálni.

EU-csúcs – A parlament döntsön az uniós pénzügyi szerződésről

Az LMP azt akarja, hogy ne Orbán Viktor kormányfő, hanem a parlament döntsön az uniós pénzügyi szerződéshez való csatlakozásról – mondta az MTI-nek kedden Vágó Gábor. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök a hétfői EU-csúcson támogatta a csatlakozást, miközben tavaly év végén még arról beszélt, hogy az Országgyűlésnek kell döntenie az ügyben.

A politikus úgy fogalmazott, hogy a kormányfő, amikor másfél hónappal ezelőtt, „eléggé unorthodox tárgyalási stratégiát alkalmazott, mert egy éjszaka alatt nemet, talánt, majd igent mondott a pénzügyi-stabilitási csomagra”, hazatérte után minden kérdésre azt felelte, hogy ilyen súlyú döntéseket az Országgyűlésnek kell meghoznia, mert ezt igényli az ország szuverenitása.

Újabb söralátét a Fidesztől – Indul az ingatlanadó-szezon

A napokban több önkormányzat arról adott tájékoztatást a helyi lakóknak levelében, hogy magánszemélyek ingatlanjaira is kivetik az építményadót. Az LMP szerint alapos előkészítés és megfelelő felkészülési idő után szükség lehet egy egységes és igazságos vagyonadózási rendszerre, de ezzel a torz rendszerrel az Orbán-kormány ismét csak a lakosság terheit növeli, a felelősséget pedig az önkormányzatokra hárítja. Az LMP írásbeli kérdést intéz a belügyminiszterhez.

Az LMP az emberekkel akarja értékeltetni az elmúlt évet

Az LMP Orbán Viktor február 7-i évértékelő beszédének ideje alatt az emberekkel akarja értékeltetni az elmúlt esztendőt – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a párt szóvivője. Vágó Gábor közölte, hogy aktivistáik legalább hat helyszínre települnek ki az országban, ahol bárki élő videó üzenetben mondhatja el véleményét a 2011-es évről.

A politikus úgy fogalmazott, arra kérnek mindenkit, hogy miközben Orbán Viktor értékeli az országot, az ország értékelje Orbán Viktort”.

Vágó Gábor szavai szerint a kormányfő az évértékelések során általában vágyálmait, rémképeit vetíti ki”, az LMP viszont arra tesz kísérletet, hogy lerángassuk Orbán Viktort a földre, megmutassuk neki az emberek hangján, hogy mi is a magyar valóság jelenleg”.

Lázár közpénzből tőzsdézett, ezzel eljátszotta hitelét

Az LMP szerint Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője Hódmezővásárhely polgármestereként “közpénzből tőzsdézett” a város rábízott vagyonával, amivel eljátszotta hitelét.

Szilágyi Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Lázár Jánost politikai felelősség terheli tetteiért, amik után szerinte a kormányoldal már soha többé nem emelheti fel szavát hitelesen a “spekulatív tőkemozgások” ellen. Lázár János 2007-ben személyesen dicsekedett azzal, hogy több mint egymilliárd forintos hasznot hozott Hódmezővásárhelynek az árfolyamnyereségre spekulálással – emlékeztetett.

Malév – az utasokat átverték, a felelősséget senki sem vállalja

Az LMP szerint pénteken átverték a Malév utasait, így több ezren joggal teszik fel a kérdést, hová tűnt a járatuk, illetve a történtekről miért nem mond semmit a légitársaságért felelős miniszter, Németh Lászlóné.

Vágó Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a magyar légitársaság csődje bebizonyította, hogy nem csak az MSZP, hanem a Fidesz is rossz gazdája az állami vagyonnak, és nem képes működtetni a céget.

Minden segítség számit a hidegben!

Kedves Barátaink, Szimpatizánsaink!

Talán Ti is ismertek olyan embert, akinek nincs pénze fűtésre, fázik otthonában, beteg, magányos. Biztos, hogy láttatok már utcán fagyoskodó hajléktalant. És az elesetteket látva biztosan elgondolkodtatok már azon, hogy ebben a hidegben hogyan lehetne segíteni a rossz körülmények között élő, fázó, nélkülöző embertársainknak.

Rajtunk keresztül segíthettek! Ha van fölösleges, de még jó állapotban lévő, használható takarótok, cipőtök, meleg ruhátok, akkor hozzátok be az LMP központi irodájába (1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 37. 1. em.) minden hétköznap 10 és 18 óra között. Mi vállaljuk, hogy adományaitokat eljuttatjuk azokhoz a szervezetekhez, akik elviszik azokat a rászorulókhoz.

Hogy pontosan mire van szükség, abban iránymutatót ad Nektek a Menhely Alapítvány kéréslistája (www.menhely.hu).

Forduljon Alkotmánybírósághoz az ombudsman a felsőoktatási jelentkezési határidő miatt!

Az LMP parlamenti frakciója arra kéri Szabó Máté ombudsmant, hogy forduljon Alkotmánybírósághoz és kérjen utólagos normakontrollt a “súlyosan jogkorlátozó” felsőoktatási kormányhatározat miatt, amely a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezési határidőt határozza meg – közölte Osztolykán Ágnes LMP-s országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten.

A Felsőoktatás – életre szóló döntés két hét alatt? című sajtótájékoztatón a parlament Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának alelnöke emlékeztetett arra, hogy az ombudsman csütörtökön közleményben állapította meg: szerinte jogsértő a kormányhatározatban meghatározott, a felsőoktatási intézményekbe való jelentkezési határidő.

Az Orbán-kormány most a csángókat osztotta meg

A Lehet Más a Politika sajnálattal értesült arról, hogy a csángó magyar gyermekek számára magyar oktatási programot létrehozó és működtető Moldvai Csángómagyarok Szövetségének vezetősége lemondott, mert nem kapták meg a működésükhöz elengedhetetlen éves támogatást a magyar kormánytól. A civil szervezet mintegy 140 millió forintos éves költségvetéssel működött, az ennek felét kitevő állami támogatást azonban idén nem utalta át a kormány. Az LMP felszólítja a kabinetet, hogy minél hamarabb orvosolja a problémát, valamint kiszámítható és betartható feltételekkel biztosítsa a csángóság oktatására szánt támogatásait.