Sólyom László köztársasági elnök átadta a kinevezési okmányokat a Sándor-palotában 41 államtitkárnak, köztük a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában tevékenykedő, sportért felelős Czene Attilának. Nem tudom, hogy a magyar embereknek valóban bohócokra van szükségük, vagy csak az Orbán-kormány hiszi ezt rólunk. A HVG múlt heti számában az államtitkárok felsorolása mellett olvasható előző munkájuk, beosztásuk. Czene Attila esetében ez olimpiai bajnok, úszó. Valóban olimpiai aranyérmet nyert 1992-ben Barcelonában és 4 évvel később Atlantában is. Azt hiszem, mind büszkék vagyunk rá ezért a teljesítményért. Viszont nem gondolom, hogy ez egy beosztás. Úgy tűnik, rejtély marad, hogy mit csinált az elmúlt 14 évben. Akárhogy kutakodom, nem találok még utalást sem rá, valahol azért megemlítik a Sciennet-et és a Lyoness-t, mintha valamelyikhez lenne köze.
Szomorúan hallottam, hogy az elmúlt napokban a lakóhelyemen 31 életerős fát vágtak ki azért, hogy a Középszer utcában parkolókat hozzanak létre. Tisztában vagyok azzal, hogy az autósoknak parkolóból soha nem elég, hiszen mindenki lépcsőházában parkolna, ha tehetné.